A szegedi zsinagóga

A szegedi új zsinagóga Európa egyik legszebb, Magyarország második legnagyobb zsinagógája. A 19. század végén kiírt pályázat nyertesének, Baumhorn Lipótnak a tervei alapján 1900 augusztusa és 1902 októbere között épült föl.

A templom stílusát tekintve eklektikus – mivel szinte minden építészeti stílusirányzat nyoma tetten érhető rajta – jelképezve a zsidóság sokszínűségét, asszimilációs képességét.

Az orgona feletti bordás kialakítás a gótika, a karzat tartóoszlopai a román stílus szerint épült. A zsinagóga kupolabelsője – mely az épület legszebb része – a világot szimbolizálja. Négy márványoszlopán olvasható négy szó a tanulás és a jótékonyság gyakorlását jelenti, amely a zsidó vallás tanításai szerint az erkölcsi világot meghatározó értékeket közvetíti.

A kupoladob 24 oszlopa a nap huszonnégy óráját, míg a csipkebokor virágai a hitet szimbolizálják. Az üvegkupola ólomüveg ablakai Roth Miksa alkotásai.

A zsinagóga frigyszekrényében őrzik Mózes öt könyvét, a tórákat, amik héber nyelven, pergamenre íródtak. Előtte áll a főkántor előimádkozó asztala, mögötte – szintén a frigyszekrény előtt – a főpapi prédikációkhoz használt szószék.

A főoltár alatt az a márvány tóraolvasó asztal, amiben a zsinagógaépítés terveit és leírását őrizték, de az iratanyag sajnos a Holocaust alatt eltűnt. Az oltárhoz menorák – hétágú gyertyatartók – is tartoznak, melynek előképei a jeruzsálemi szentélyben álltak.

A templom belső díszítésében nagy szerepet vállalt Lőw Immanuel főrabbi, aki tanácsaival segítette az építészt az oltárfal és az ablakok díszítésének motívumait illetően.

További információk

A zsidóság letelepedése és története Magyarországon a 19. századig

Régészeti leletek – például sírkövek – igazolják, hogy a 2–3. században már megfordultak és éltek zsidók a római Pannonia provincia területén, de ezek főleg utazó kereskedők voltak. Hászdáj ibn Sáprut levele alapján valószínűsíthetjük, hogy már nem csak vándorló kereskedőkkel, hanem letelepedett zsidókkal is találkozhatunk a 9–10. században a Kárpátok bércei között. A zsidók életét egészen a 11. század végéig nem szabályozták törvények hazánk területén, ekkor Szent László (1092-ben) a vegyes házasságot korlátozó és a vasárnapi munkát szigorúan tiltó törvényeket hozott. A zsidóság letelepedését csak a püspöki székhelyeken engedélyezték, de a későbbiekben a szabad királyi városokban is letelepedhettek. Ennek ellenére a zsidók az ország gazdasági ügyeinek intézésében továbbra is fontos szerepet játszhattak. Majd az Aranybulla (1222) megtiltotta, hogy izraeliták pénzváltók, vámosok, sókamarások lehessenek, így a legkomolyabb regálé jövedelmek ellenőrzéséből kiszorultak, valamint az idegenek által birtokolt földek megváltásáról is rendelkezett II. András: ezek szerint lehetővé kellett tenni, hogy magyarok válthassák meg az idegen népek kezén levő földterületeket. 1233-ban pápai követ jelenlétében megerősítették az Aranybulla rendelkezéseit, valamint bevezették az 1215-ös lateráni zsinat határozatait a zsidók öltözködéséről és tulajdonviszonyairól. Magyarországon azonban nem beszélhetünk zsidóüldözésről, már csak azért sem, mert a zsidó gazdasági szereplőktől – kereskedőktől – származó adókra szükség volt az ország újjáépítéséhez a tatárjárást követő időkben. I. (Nagy) Lajos országlása idején (1235–70) kellett elhagyniuk az izraelita vallásúaknak egy időre az ország egész területét (1360–64). Amikor Nagy Lajos visszaengedte őket Magyarországra, saját oltalma alá helyezte őket. A 14. században jelentős számú zsidó vándorolt Nyugat-Európából hazánkba a meglehetősen nagymértékű türelem miatt. Luxemburgi Zsigmond engedélyezte, hogy néhány nemesi birtokon is letelepedjenek a királyi városok mellett. Helyzetük Hunyadi Mátyás alatt tovább javult, zsidó prefektust nevezett ki, aki a zsidókat illető minden kérdésben dönthetett. Ez a középkori magyarországi zsidóság virágkora volt, amelynek építészeti emlékei – részben betemetve – ma is megtalálhatók a budai királyi várban. A török hódoltság korában Buda bevétele után a zsidók egy részét a szultán magával vitette birodalmába. Erdélyben a reformáció vallási türelmének terjedése következtében nem volt tapasztalható zsidóellenes magatartás. A 17. század végén, a török világ elmúltával, a Hódoltság területén élő zsidók a török birodalom területére húzódtak vissza, helyükre nyugatról érkeztek mások. A Habsburg-ház tiltó rendelkezései következtében –tudni illik, hogy izraeliták nem költözhettek a városokba – főleg a nemesség birtokainak igazgatásában és a falvak kereskedelmi ellátásában vettek részt. Majd Mária Terézia a 18. században az ország területén élő zsidókra megtűrésükért új, nagy összegű adót vetett ki. Ezt követően II. József – amellett, hogy héber vezetékneveiket németre kellett cserélniük – türelmi rendeletében komoly előnyöket biztosított az izraelita vallásúak számára. A XIX. század elejére az ipari és kereskedelmi fellendüléssel – melyben komoly szerepet játszottak – fokozatosan bekerültek az ország gazdasági életébe. A korlátozó rendelkezések egy része is fennmaradt, de ezek az új viszonyok között már nem bírtak olyan jelentőséggel, sőt: pozitív fordulatok is következtek. 1840-ben kimondták, hogy a zsidók az ország területén – a bányavárosok kivételével – bárhol letelepedhetnek, gyárakat alapíthatnak, kereskedelmi tevékenységet folytathatnak. A kedvező törvényi feltételek következtében nagyszámú zsidóság telepedett meg hazánkban, ennek következtében Európa egyik legnagyobb létszámú közössége alakult ki nálunk. Az 1848–49-es magyar szabadságharcban a zsidóság már magától értetődően vett részt, majd a szabadságharc leverése után külön adóval büntették az egész magyarországi izraelita közösséget „bűnükért”. A Kiegyezést (1867) követően megszületett az úgynevezett emancipációs törvény a zsidók egyenjogúsításáról – polgári és politikai jogok tekintetében egyaránt. 1895-ben a magyar országgyűlés a zsidó vallást „bevett vallássá” nyilvánította, azaz a többi felekezettel egyenrangúnak nyilvánította, valamint törvényt hoztak a vegyes házasságok engedélyezéséről.

A Löw-család

A keresztény teológiai tudással is fölvértezett Löw Lipót Nagykanizsán, Pápán majd Szegeden volt rabbi. Német és a cseh anyanyelvű volt, de nagykanizsai évei alatt tökéletesen megtanult magyarul. Mivel a zsidók magyarosodásának nagy jelentőséget tulajdonított, az elsők között prédikált magyar nyelven. Az 1848–49-es szabadságharcban a honvéd seregben tábori rabbiként szolgált, majd a szabadságharc bukása után bebörtönözték. Két hónap fogság után visszatérhetett hívei közé Pápára, de ott folytonos zaklatásnak volt kitéve. Ezért is fogadta el a szegedi zsidó közösség hívását. Löw Lipót alapította a Ben Chananja című zsidó tudományos folyóiratot, amely a korszakban európai jelentőségre tett szert. Löw Lipót utóda – tizennégy gyermekének egyike – szegedi rabbiként fia, Löw Immánuel lett. A szegedi Új zsinagóga stílusának kialakításában tevékenyen részt vett, munkásságán keresztül sokat tett hazánk kultúrájának további felemeléséért. Tudományos munkássága Európa-szerte ismertté tette. A magyar, a német és a héber nyelv mellett tudott arámiul, szírül, törökül, arabul, perzsául, görögül, latinul, románul, valamint szláv nyelveken is. Csaknem 300 műve jelent meg nyomtatásban, közülük a leghíresebb a Die Flora der Juden (Judea virága). Az 1919–20-as antiszemita erőszakhullám idején két újságíró nyilatkozatot kért tőle az atrocitásokkal kapcsolatban. A Löw szavait eltorzító cikk miatt a rabbit zsidóellenes közéleti hisztériától övezett eljárásban börtönbüntetésre ítélték, 13 hónapnyi börtönre ítélték, majd 1927-ben a neológ zsidóság felsőházi képviselője lett. 1944-ben a szegedi zsidóság gettósítása során közösségével együtt a helyi téglagyárba hurcolták, majd Budapestre vitték, de a deportálást elkerülte, s itt érte a halál július 19-én.

A zsidó hitközség ma

A zsidó vallás alapja a szigorú egyistenhit (monoteizmus), valamint a Tóra, az isteni törvények megtartása. A Tóra írott részét Mózes öt könyve jelenti, a Talmud pedig a szóbeli törvények feletti diskurzus, mely alapján értelmezik és aktualizálják az írott hagyományt. A zsidó vallásnak nincs dogmarendszere, nem írja elő híveinek, hogy miben higgyenek, csupán az isteni kinyilatkoztatás és a rabbik által pontosan kodifikált törvények betartását követeli meg. A zsidóság célja nem a túlvilági boldogság, hanem a helyes, erkölcsös, példamutató földi élet, ezzel segítve elő a Messiás eljövetelét, aki a tökéletes, istenszerető, békés világ megteremtője lesz. A zsidó újító mozgalmak speciálisan magyar ága a neológia. Kialakulása az Osztrák–Magyar Monarchiában megszülető reform irányzathoz kötődik, később azonban visszakanyarodott az izraelita vallás hagyományőrzőbb, konzervatívabb formáihoz. A hazánkban élő zsidóktól – ahhoz, hogy a 19. század második felében egyenrangú polgárokká válhassanak – elvárták, hogy merev vallási szokásaikon enyhítsenek, s közeledjenek a befogadó nép keresztény kultúrájához. Ezek a folyamatok eltérően mentek végbe a különböző neológ közösségekben. Ma a magyarországi neológia a felekezeten belül a legszélesebb körben elterjedt hazánkban, középúton helyezkedik el a konzervatív és az ortodox irányzatok között. A vallás előírásainak és az ünnepek megtartását és a tanulást szorgalmazza, remélve, hogy a zsidóság – visszatalálva eredeti gyökereihez –a magyarságba integrálódva is szilárd zsidó identitással rendelkezhet. Magyarországon négy zsidó felekezet működik: Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége (MAZSIHISZ), Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség (EMIH, Statusquo Ante), Magyarországi Autonóm Orthodox Izraelita Hitközség, Szim Salom Progresszív Zsidó Hitközség. A zsidó–keresztény vallási párbeszéd, kultúrák közötti közvetítés a rendszerváltás után jelent meg hazánkban, képviselő szervezete a Keresztény Zsidó társaság (KZST).