Simontornya vára

Simon alországbíró 1277-ben tornyot építtetett a településen, innen a város neve. Simon fiú örökös nélkül halt meg, így a vár I. Károly királyra szállt, majd a Henchek, később pedig a Lackfiak kezébe került. A Lackfiak továbbfejlesztették a kastélyt, az átalakítás után a vár a Nagy Lajos-kori Magyarország egyik legjelentősebb birtokközpontjává vált.

1397-től a tulajdonlásáért hosszabb ideig tartó pereskedés indult, míg végül a Garai család birtokába került. Amikor az utolsó Garai örökös nélkül halt meg, a vár a királyra szállt, aki Beatrix királynénak adományozta. A 16. század elején Gergellaki Buzlay Mózes, Mátyás király diplomatája szerezte meg Simontornyát. A vár ekkor élte fénykorát, az új gazda a reneszánsz udvari kultúra szellemében, nagy igényességgel építtette fel a maga reneszánsz várkastélyát. Buzlay halála után özvegye, Podmaniczky Anna örökölte a várat, majd Zápolya János egyik híve kapta meg adományul. Ennek az 1545-ben bekövetkezett török megszállás vetett véget.

A török hódoltság után 1702 és 1704 között nagyszabású átalakításokkal a vár reneszánsz állapotát teljesen megváltoztatták, és erődítménnyé építették. Az így megerősített vár a Rákóczi-szabadságharc küzdelmeinek egyik fontos támaszpontja volt. Több évi ellenállás után 1709 augusztusában az osztrákok nehéz ostrom után elfoglalták. 1717-ig osztrák, majd olasz csapatok tartották megszállva, ekkor a vár katonai jellege megszűnt és új tulajdonosa, a Styrum Limburg család vette birtokába. Ezután a vár épületét magtárrá alakították át. Ettől kezdve folyamatosan romlik az állaga, egészen 1964-ig, amikor elkezdődött régészeti feltárása.

További információk

Simontornya

A város és a környező terület már ősidők óta lakott. A honfoglalás után az Árpád család birtokolta a környéket és besenyőket telepített a vidékre. Így keletkezett a Sió jobb partján egy „Menend" elnevezésű falu. Vele szemben a Sió bal partján mocsárral körülvéve Sziget község húzódott meg, s mindkettőjüktől észak-nyugatra „Bord". E három településből alakult ki Simontornya, miután Simon alországbíró IV. Béla engedélyével vártornyot építtetett az l270-73-as években. Simon halálától a török időkig több főúri család kezén is átment a birtok. A Lackfiak szereztek vásártartási jogot (ebből következően mezővárosi rangot) I. Lajos királytól, és ezzel elindították a települést a fejlődés útján. A török uralom alatt elmenekült katolikusok miatt könnyen otthonra leltek itt a református hitűek. Erős közösségüket a kurucok szabadságharca utáni rekatolizációs politika gyengítette meg. A vár jelentős „kurucfészeknek” számított. 1707-ben a kuruc katonák visszaverték Rabutin támadását is, de 1709-ben a császári túlerővel szemben megadták magukat. Ezután közel 100 évig a német ajkú Styrum-család birtokolta a vidéket. Jozefinista politikájuk ellenére a magukkal hozott német kézművesek nagyon gyorsan elmagyarosodtak. Maga a család is belátta, hogy mily sokat köszönhet a befogadó országnak, így létrehívták a „Styrum Fundatio”-t mely az elszegényedett nemeseknek biztosított kegyadományt, továbbá a szegény sorsú jó tanuló gyermekek iskoláztatását támogatta.

A Styrum- Limburg korszak

A simontornyai uradalmat a holland Limburg városából származó, és a felszabadító háborúkban jeleskedő Styrum Miksa Vilmos gróf kapta Lipót császártól 40000 forintért. Ő még alig tartózkodott Simontornyán, de Károly fia már kicsivel többet. Károly itt tartózkodásai alatt a vár termeinek egy részét lakta, amiket egyszerűbb stukkódíszekkel láttak el, és kissé lakályossá tettek. 1738-ban bekövetkezett halálakor a ferences templom kriptájában helyezték örök nyugalomra. Fia, Zsigmond Sándor továbbra is a várban lakott. Unokaöccse, II. Károly pedig 1749-ben a ferences templom mellett új kastélyt építtetett. Zsigmond Sándor 1752-ben átadta a birtokot unokaöccsének, II. Károlynak, aki a várat magtárrá, raktárrá alakította át. II. Károly a hivatali ranglétrán igen magasra jutott, udvari kamarás, tanácsos lett, majd belső titkos tanácsossá nevezték ki. Simontornyán rangjának megfelelő udvart tartott, még zenekara is volt. Fiának és egyetlen örökösének, a balesetben korán elhunyt Nepomuk Jánosnak az alispán, Dőry Ádám volt a keresztapja. Mikor 1798-ban örökös nélkül meghalt, hagyatékából épült fel a kisszékelyi és az udvardi katolikus templom, és a Fundatio, az elszegényedett nemesek fiainak neveltetését szolgáló épület. Halála után a kamarára visszaszálló birtokot az Esterházyak szerezték meg, majd Sina Simon bécsi bankár tulajdona lett. Mivel egyik család sem tartozódott soha Simontornyán, a kastélyra sem volt szükségük. Romlásnak indult, és díszeit megfosztó átalakításokat szenvedett. Napjainkban már csak tömege emlékeztet egykori mivoltára, régi fényéről ma már szinte semmi nem árulkodik.

A reneszánsz Magyarországon

A reneszánsz elsősorban az ókori klasszikus szövegek, ismeretek újjáéledését újra felfedezését jelenti. Átvitt értelemben – ezeknek a szellemi tevékenységeknek az eredményeként – az európai kulturális élet általánosságban vett újjászületését is értjük rajta. Az Anjou-dinasztia hatalomra kerülése elősegítette az itáliai reneszánsz műveltség megjelenését a királyi udvarban. A magyar reneszánsz első periódusa az udvari humanizmus kora volt. Az olaszos műveltség már Nagy Lajos korában megjelent, Zsigmond alatt erősödött, a virágkor pedig Mátyás alatt következett be. Az udvari humanizmus korában sok magyar fiatal tanul itáliai egyetemeken, pl. Vitéz János, a Szilágyiak, a Hunyadiak, a Garázdák, Janus Pannonius, akik hazatérésük után a magyar kulturális és politikai élet élvonalába kerültek. Janus Pannonius, első európai hírű költőnk, a latin nyelvű humanista irodalmunk kiemelkedő alakja. A magyar hagyományokat és az egyetemes latin kultúrát magas szinten összegezte és teremtette újjá. A magyar reneszánsz második szakasza a reformáció időszaka a XVI. században. A reformáció korában a magyar nyelv használata válik általánossá. A latin nyelv a diplomácia és az egyházi tudományos élet nyelve marad. Megszületik a magyar nyelvű, írásos szépirodalom. A korszakváltás első jelentős eredménye a magyar anyanyelvi irodalom úttörőinek, Sylvester Jánosnak, Heltai Gáspárnak és Bornemisza Péternek a munkássága és életműve volt. A magyar nyelvű reneszánsz első csúcsteljesítménye, egyben a korszak lezárása Balassi Bálint költészete. A korszak fontos eleme a könyvnyomtatás elterjedése is.