Esztergomi prímási fõszékesegyház

A történelem folyamán Esztergom földrajzi helyzetének köszönhetően a kezdetektől kiemelkedő szereppel bírt közigazgatási, vallási és hadászati értelemben egyaránt. A Várhegy adottságai hadászati szempontból kiválóan védelmi pozíciót biztosítottak, amit a kezdetektől felismertek. Fekvése és domborzati viszonyai miatt

Géza fejedelem uralkodói székhelyének választotta, István pedig Esztergom központtal szervezte meg a honi katolikus egyházat, a városban érsekséget alapított.

Az Esztergomban épült vár területén belül emeltette első székesegyházát Szent István király, a vértanúságot elszenvedő Szent Adalbert püspök tiszteletére.

A mai Nagyboldogasszony és Szent Adalbert prímási főszékesegyház (vagy esztergomi bazilika) klasszicista stílusban épült. Külső méreteit tekintve Magyarország legnagyobb egyházi építménye, egyben az ország legmagasabb épülete és Európa egyik legnagyobb bazilikája. Az oltárkép Michelangelo Grigoletti munkája, a világ legnagyobb, egyetlen vászonra készült oltárképe, mely Mária mennybevételét ábrázolja. A templom baloldali kápolnája eredetileg Bakócz Tamás érsek sírkápolnájának készült 1507-ben. 1543-ban török kézre került a vár, s vele együtt a székesegyház is, de csodával határos módon túlélte a török hódoltság időszakát.

Altemplomának több száz sírfülkéjében a Bazilika építői és főpapjai nyugszanak. A prímások sírboltja az esztergomi érsekek temetkezési helye. Sokak között – végakaratának megfelelően – itt helyezték örök nyugalomra a hősiessége miatt világszerte ismert és elismert hercegprímást, Mindszenty Józsefet is.

További információk

Története

A török kiűzése után osztrák katonaság szállta meg Esztergomot, s csak Mária Terézia uralkodása idején sikerült elérnie Barkóczy Tamás érseknek az egyházi székhely újjáépítését. 1763–65 között zajlott az új bazilika építése az elpusztult Szent-Adalbert székesegyház helyén. Az érseki szék 1820-ban került vissza Nagyszombatból Esztergomba. Az Esztergomba visszaköltöző, 1819-ben érsekké választott Rudnay Sándor kezdte el építeni az új idők érseki templomát. Grandiózus tervében megfogalmazta, hogy megteremti a Magyar Siont a városban, s az ország méltó püspöki székhelyévé teszi Esztergomot. A Várhegyet teljes egészében betakaró épületegyüttest terveztetett, amelynek makettje ma is megtekinthető a bazilika kincstárában. Pénz hiányában végül a komplexumnak csak egyes részei készültek el. Az építkezést a bécsi udvar nem nézte jó szemmel. Ellenezték és megpróbálták meghiúsítani, hogy Esztergomban épüljön fel a Habsburg Birodalom legnagyobb temploma, olyan, amilyen még Bécsben sincs. 1831-re elkészült a hatalmas, óegyiptomi stílusban épült altemplom, és felhúzták az oldalfalak nagy részét is. A hercegprímás utóda Hild Józsefre bízta az építkezés folytatását, aki módosította a terveket, például a keleti homlokzatot, így neki köszönhető a bazilika végső formája, irányítása alatt készült el a kupola, melyre 1846-ban került fel a kereszt. Az 1848–49-es szabadságharcot követően Scitovszky János, az újonnan kinevezett érsek türelmetlenül sürgette a főtemplom elkészültét. Az új érsek érdemei közt meg kell említeni, hogy megakadályozta az esztergomi érsekségnek a bécsi érsek alá rendelését, így megőrizve a magyar katolikus egyház szuverenitását. Az eredeti Szent Adalbert-templom részéből fennmaradt reneszánsz stílusú Bakócz-kápolnát 1600 darabra szedték szét és így építették be a bazilika testébe. A bazilika felszentelésére 1856. augusztus 31-én került sor, még jóval a befejezése előtt. A ceremónián Ferenc József is részt vett. A felszentelésre írta Liszt Ferenc az Esztergomi misét, amelyet ő maga vezényelt az ősbemutatón. A székesegyház zárókövét 1869-ben helyezték el. A második világháború alatt a bazilika nagy számú találatot kapott, körülbelül 95 gránát és bomba hullott rá. Az oszlopcsarnok egyik oszlopát szétlőtték, és a kupola héjazata elpusztult.

Középkori Szent Adalbert-székesegyház

A főszékesegyház helyén álló első templomot Szent István építtette a Várhegy közepén a Szűz Mária és Szent Adalbert tiszteletére. A templomot 1010-ben már mint fennálló épületet említik, 1180-ban tűzvész pusztította el. A Szent Adalbert-székesegyházat III. Béla idején hozzák rendbe. A székesegyház a török 1543. évi ostromakor megsérült, később a törökök hadászati okokból lebontották, illetve dzsáminak használták. 1594-es visszavétel során a benne tárolt lőpor felrobbant, és csupán Bakócz-kápolna maradt meg. Mária Terézia 1768 és 1770 között a vár közepén Szent István tiszteletére barokk templomot emelt. Az eredeti székesegyház romjait véglegesen Barkóczy Ferenc és Rudnay Sándor hercegprímások idején távolították el, hogy helyet adjanak az új templom, a mai bazilika építésének.

Bakócz-kápolna

A Bakócz-kápolna az egyetlen, ami az első Szent Adalbert-székesegyházból megmaradt. A törökvilág elmúltával szétszedték, majd beépítették az új, barokk stílusú székesegyházba. Bakócz Tamás – akit Hunyadi Mátyás kiváltképp kedvelt – 1497–1521 között volt esztergomi érsek, II. Gyula pápa halála után majdhogynem pápává választották a tehetséges magyar egyházfőt. Bakócz 1507-ben kezdte építtetni azt a kápolnát a székesegyház kiegészítéséül, melyet saját sírkápolnájának szánt. Itáliai mestereket hívott, de magyar, süttői vörös márványból építtette kápolnáját. A barokk korban került oltárára az a kegykép, amely előtt számos csoda történt, s amely miatt búcsújáró hellyé vált. A kápolnát 1874-ben újratervezték és beépítették az új székesegyházba. A csonkának mondható kegyhely az egyetlen magyarországi építmény, ami a reneszánsz korból ránk maradt.

A Szent István vértanú-kápolna

Az első vértanú, Szent István diakónus térdre hulló alakját márvány szobor formájában örökíti meg az a kápolna, amely első királyunk, Szent István születési helyének hivatott emléket állítani. A kápolna említett oltárszobrát Ferenczy István, a XIX. századi nemzeti szobrászatunk első képviselője faragta. Rudnay Sándor prímás a székesegyház többi szobrát is a rimaszombati szobrásszal szerette volna elkészíttetni, de a terv meghiúsult, mivel Ferenczy túl magas árat szabott. Az oltárral szemben áll Károly Ambrus prímás síremléke. Károly, aki császári ház leszármazója, mindössze egy évig állt Esztergom élén, 1809-ben a napóleoni háborúk következményeként terjedő pestisjárvány áldozata lett. A kór a győri csata sebesültjeit látogatva érte el. Ő az első prímás, akit az új kriptában helyeztek örök nyugalomra. Síremléke klasszicista stílusú, casanovai ihletésű – ennek a stílusnak az egyetlen hazai példánya. Az oltár bal oldalán található, Jézus születését ábrázoló terrakotta domborművet Simor János prímás vásárolta. A 17. századi relief a Rajna-menti Eltville egyik templomát díszítette.

Az esztergomi Prímás Pince

A pincerendszert a mai főszékesegyház építésekor alakították ki a 19. század első harmadában azzal a céllal, hogy az érsekség területéről érkező borokat tárolhassák, valamint abból a praktikus okból kifolyólag, hogy a Várhegy felvezető rámpájának kialakításakor a feltöltés mértékét csökkentsék. A pincerendszer alagútja és termei tehát nem kiásás, hanem feltöltés útján jöttek létre. Barkóczy Ferenc prímás idejében (1761–1765) épült az a felhajtó, mely alatt alagút vezetett Szentgyörgymező városig. A Barkóczy-alagút, avagy Barkóczy-kapu, ma a Kárpát-medencei Borvidékek Alagútjaként ismeretes. Rudnay Sándor érsek és Kühnel Pál építész az 1820-as években az alagutat pincévé alakította át, több tárolóhelyiséget is kapcsolva hozzá a bor és egyéb mezőgazdasági termékek tárolására. Az építkezés során a templom új kupolaboltozatának építése miatt a termeket a beomlás fenyegette, de Pach János építész munkája révén – a ma is látható szokatlan boltozati megoldásokkal – sikerült megerősíteni a pince szerkezetét Rudnay prímás idején a Barkóczy Ferenc által építtetett felhajtó helyett egy nagyobb rámpát építettek, az alatta épült alagút az úgynevezett Sötétkapu, melynek bejárata feletti felirat fennen hirdeti Rudnay Ferenc hercegprímás nevét, a pincerendszer befejezésének évszámával (1824) egyetemben. Az 1950-es években a pince népgazdasági hasznosítás alá vonták, állami vállalatok raktáraiként használták, a Sötétkaput pedig lezárták. A rendszerváltás (1990) után a katolikus egyház visszakapta a pincéket, a Barkóczy-alagút város felőli részén látványos megjelenésű éttermet alakított ki és azt bérbe adta.