Csetfalvi református templom

A reformációs gondolatok nyugatról keletre terjedtek és ezeket zsákhoz hasonló módon gyűjtötte egybe, fogta föl Erdély. A még jelen lévő török intakt volt a keresztény-kerestyén ügyekkel kapcsolatosan, így a hagyományosan katolikus, de megszállt területeken még hatottak a reformációs tanok, míg keletebbre határt szabott az ortodoxia és a muzulmán hit. A protestáns hitre áttért csetfalvaiak elfoglalták a régi 15. századi csúcsíves, egyszerű idomú római katolikus templomot és a hozzá tartozó parókiát. Az okmányok szerint már 1645-ben virágzó anyagyülekezet működött a faluban. Később, Beregi István nemesi bíró és Gerét Mihály másodbíró idejében a templomot teljesen átalakították, mellette felekezeti iskolát nyitottak, melynek jótevőjeként a Buday-családot említik. 1847-ben Buday István alispán római katolikus létére könyvekkel és írószerekkel látta el a szegénysorú református tanulókat. Nánási Szabó György özvegye 1648-ban ékes áldozó kelyhet készíttetett a templom számára. A csetfalvi az egyik legszebb és legjellegzetesebb a kárpátaljai református templomok között. Csúcsos, négy fiatornyos fatornya már több kilométer távolságból feltűnik. A templomtornyot közvetlenül a nyugati homlokzat elé építették. Jó arányú, magas, szoknyás, galériás, négy fiatornyos faszerkezetű harangtornyát tűhegyes sisak fedi. Két harangja 1796-ból való, tehát egyidősek a torony építésével. A templomhajó mennyezetét 1753-ban, a szentélyét 1773-ban Asztalos Lándor Ferenc festette. A hajómennyezet kazettái sakktáblaszerűen váltakoznak, sötétebb és világosabb kék mezőkből állnak, virágos ornamentális díszítéssel vannak ékesítve. Belsőtere népies.

További információk

Csetfalva

Csetfalva színmagyar kisfalu a Tiszaháton, a Beregszászi járásban. A legutóbbi népszámláláskor 840 lakosából 836 vallotta magát magyarnak. A népmonda szerint nevét Árpád vezér hű alattvalójától, Csete nevű földesurától nyerte. Nevének az okmányokban való rendszeresebb előfordulása az 1400-as évektől figyelhető meg. A reformáció idején a protestánsok a régi, 15. századból való, csúcsíves, egyszerű idomú római katolikus templomot és a hozzá tartozó parochiális birtokot elfoglalták, minthogy a község nagyobb része az új hitet fogadta el. 1645-ben már virágzó református anyagyülekezet volt itt. 1847-ben a Tisza-szabályozás munkálatainak alakulását jött megtekinteni gróf Széchenyi István. Móricz Zsigmondot családi szálak kötötték Csetfalvához. Itt volt egy ideig református pap anyai nagyapja és az író édesanyja is itt született. Móricz személyesen is járt Csetfalván: népköltészeti anyagot gyűjtött, lerajzolta a református templom famennyezetének gyönyörű festett tábláit, nótákat jegyzett fel. A második világháború és az ezt követő sztálinista retorzió megtizedelte a község férfilakosságát. A falut 1998-ban és 2001-ben is elöntötte a Tisza, a megrongálódott házak helyett tágas új házak épültek. A faluban sokan foglalkoznak falusi turizmussal.

A Beregszászi járás

A vidék területe már 10-12 ezer évvel ezelőtt lakott volt, ezen a területen megszakítás nélkül éltek emberek. A Beregszászi járás viszonylag fiatal politikai alakulat: 1946-ben jött létre az egykori Bereg vármegye tiszaháti és mezőkaszonyi járásainak területén. Közigazgatási központja Beregszász. A járás lakosságának kétharmada magyar. (Kárpátalján összesen 13 járás van.) Kárpátalja területe három földrajzi zónára osztható. Az egyik a hegyvidéki terület, a másik az átmeneti sáv a hegy- és a síkvidék között, a harmadik pedig a síkvidék. A Beregszászi járás egyike Kárpátalja síkvidéki járásainak. Mint ilyen, elsősorban mezőgazdasági termelésre szakosodott régió. A térség históriája a magyar történelem ezer esztendejének, s különösen a legutóbbi egy évszázadnak a keresztmetszete. I. István uralkodása alatt jött létre a borsovai várispánság, amely ekkor Ungvár után a vidék második legfontosabb települése volt. A tatárjárás után Borsova elvesztette jelentőségét, a vármegye központja pedig Beregre (Nagybereg) került, s ezzel az új Bereg vármegye névadója is lett. A 12. század közepén II. Géza magyar király rajna-vidéki szászokat hívott be letelepedésre. A német telepesek kézművességgel, szőlészettel foglalkoztak, fejlesztették a kereskedelmet. A beregi szőlő- és borkultúra évszázadokon keresztül meghatározta a helyiek mezőgazdaságát és kereskedelmét. Az 1241-es tatárjárás során szinte teljesen elpusztult a vidék. Beregszász jelentősége a Magyar királyság gazdasági életében olyannyira megnőtt, hogy 1271-ben ide helyezték át Beregről a vármegyei közigazgatást. A Rákóczi-szabadságharc egyik gócpontja, amely sokszor csaták színhelye is. A környék 1920-ban Csehszlovákia része lett, majd az I. Bécsi döntés keretében 1938-ban ismét Magyarországhoz került, majd 1944 októberében a Vörös Hadsereg szállta meg. 1945-től az Ukrán SZSZK része. Kárpátalján a térségben voltak a legsúlyosabbak a nemzetiségek (elsősorban a magyarok) elleni atrocitások, mely révén a polgári lakosságból sokan munkatáborokba kerültek, vagy egyszerűen a Szovjetunió egyik távoli vidékére szállították őket. A trianoni békediktátum előtt Tiszaháti járás volt a neve, majd Csehszlovákiában már a mai nevén létezett.

A beregi borvidék

A Beregszászi borvidéken engedélyezett fajták (furmint, hárslevelű, ottonel muskotály, leányka, rajnai rizling, tramini, rizlingszilváni, kadarka, zweigelt, merlot és cabernet sauvignon) hagyományos magyar szőlőtermesztési szokásokra utalnak. Elterjedt még a bakator és a mézes fehér. „Sajnálatos módon szembe kell néznünk azzal a ténnyel, hogy a szovjet éra alatt felnőtt nemzedékek csak töredékesen ismerik vidékünk múltját, sokakban többnyire legendák szintjén él az, ami pedig egykor gyönyörűséges valóság volt. A múlt század 30-as éveiben maguk a kortársak is elragadtatással írtak a látványról, ami a Beregszászba érkezőt fogadta, a beregardói hegytől egészen Kovászóig a beregszászi hegyláncolaton végig szakszerűen megművelt szőlőtáblák húzódtak. Még elképzelni is nehéz: több mint 2000 hektáron. Hasonlóképpen „rendben tartattak” a bégányi, a dédai, a zápszonyi (somi) és a kaszonyi domboldalakra telepített szőlők. Számtalan bizonyíték igazolja, hogy akkoriban szőlőművelés, borászat terén az európai élvonalhoz tartoztunk. Méghozzá úgy, hogy ez nem kevesek kiváltsága volt. Akkoriban Beregszásznak és a környező falvak szinte valamennyi lakójának valami módon köze volt a szőlőhöz, a borhoz. De nem csupán erről van szó: aki mélyebben belegondol, az belátja, ahol ilyen magas színvonalon űznek egy szakmát, ott az élet más területén is jelen van a szakmai igényesség, hozzáértés, a minőségre való törekvés. Szerintem csöppet sem véletlen, hogy a Beregszászi Főgimnázium diákjai között oly sok kiválóság akadt” – írja Szőlészet, borászat Beregvidéken című monográfiájában Kovács Elemér.