Az aradi városháza

A Közigazgatási Palotát, amely jelenleg a Polgármesteri Hivatalnak, a Megyei Tanácsnak és a Prefektúrának ad otthont, Pekár Ferenc tervei alapján 1872-1877 között építették. A korszak jeles közéleti szereplője, Salacz Gyula polgármester adta át. Stílusa a flamand újreneszánsz és a későközépkori városházak stílusát ötvözi. A régi városi sópajta és az elé állított Nepomuki Szent János szobor helyén épült fel. Az épület az aradi eklektikus építészet egyik jelentős darabja. Főtornya 54 méter magas. Rendet, egyensúlyt, szimmetriát sugalló épület. A városháza tornyába 1878-ban szerelték be a svájci órát, amely még most is működik, minden egész órában egy hazafias dalt játszik. Másik szemet gyönyörködtető látványa a lépcsőház festett üvegablak sorozata, amelyek Sever Frenţiu művész alkotásai. Az ablakokra festett asszonyok a négy évszakot, valamint a tizenkét hónapot szimbolizálják. A palota előtti tér 1989 decembere óta a Forradalom tere nevet viseli. Az egykor a Városháza előtt állt modern, többalakos Kossuth szobor ma már nem látható.

További információk

Építésének története

A 19. század második felére Arad város lakosságának gyarapodásával kicsinek bizonyult az 1769-70-ben felépített közös városháza. Azért volt közös a „Torony”-nak is nevezett intézmény, mert korábban külön székháza volt a német és külön a szerb közösségnek. A helyi lakosság német várost és szerb várost emlegetett, olyan mély volt a különbség a két entitás között. Atzél Péter polgármestersége idején a városi tanács megszavazta egy kölcsön felvételét a színház és a városháza új épületére. A városháza tervezésére meghirdetett pályázatot Lechner Ödön budapesti építész terve nyerte el. A látványos terv kivitelezésének befejezését 1876 novemberére tervezték, de a színház felemésztette a költségek nagyobb részét. Ezért a városi tanács megbízta Pekár Ferenc helyi műépítészt az eredeti terv módosításával. Pekár lemondott a második emeletről (az csak a torony alatti részen készült el), a többlépcsős impozáns főbejáratról, és nem zárta be a park felöli épületszárnyat. Ennek ellenére, az építkezés elhúzódott, így nyilvánvalóvá vált, hogy az átadás határidejét nem tudják tartani, végül 1877-ben elkészült az épület tanácsterme, ekkor adta át Salacz Gyula polgármester.

A historizáló építészet

A 20. század elejének modernista, avantgárd építészei kijelentették, hogy a „díszítés bűn”. Ízlés kérdése, hogy a mai embernek a csupasz falfelületek (bauhaus) tetszenek jobban, mint a formajegyekben tobzódó 19. századi, habarcs- és kőgirlandos homlokzatok, mindenesetre a historizmus olyan mértékben uralkodott el az európai közép- és nagyvárosokban, hogy egyszer csak elegük lett az újat akaró építőművészeknek. Holott a historizmus csupán a korábbi korok stílusait utánozza, alkalmazza, éleszti újra művészi eszközökkel. A historizáló építészek különféle korok stílusainak elemeiből válogatnak, ezáltal neostílusokat hoznak létre. A legjellemzőbb a reneszánsz, a barokk, a gótika és a román építészet elemeinek használata, valamint a mór stílus megjelenése. A historizáló épületek, bár formajegyeik korábbi történelmi korszakokra utalnak, saját koruk funkcióinak feleltek meg, korszerű építési technológiával és szerkezetekkel. A historizmus és az eklektika fogalmát, eszközrendszerét nagyon nehéz egymástól elkülöníteni. A rendszerváltozás előtt Magyarországon egyöntetűen az eklektika elnevezés volt használatos, olykor lenéző gesztussal megspékelve. A historizmus elnevezés az 1990-es évektől terjedt el. Magyarországon a 19. század második felének művészete összefonódott a kései romantikával, és együtt jelentkezett az eklektikával. Így egészen sajátos építészeti korszak köszöntött be. Adolf Loos: Díszítmény és bűnözés (Hajnal Gábor fordítása) Pók Lajos: A szecesszió. Gondolat, 1977. 302. oldal.

Az eredeti tervező: Lechner Ödön

Lechner Ödön a szecesszió építészetének világhírű, iskolateremtő mestere és a magyar szecessziós építészet megteremtője. Középiskolai tanulmányait a Pest-belvárosi Reáltanodán kezdte, majd a József Ipartanodát (ma: Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem) látogatta, ezután a Berlini Építészeti Akadémiára ment. Itt Pártos Gyulával és Hauszmann Alajossal tanult együtt. Tanulmányai után egy éven át beutazta Olaszországot. Itáliai útja után Pártos Gyulával társulva tervezőirodát nyitott. Ez időben tervezett bérházaik még a német akadémizmus stílusát képviselték. Angliából hazatérve nagyszabású alkotások sorozatát építette (szegedi városháza, a Budapesti volt MÁV nyugdíjintézet bérháza, a szegedi Milkó-ház). Ezek még a historizáló stílust képviselik, de megjelenik már későbbi művészetének több jellemvonása, a népi ornamentika használata. 1889-ben másodízben utazott Angliába. Az angol hatásnak is maradt nyoma alkotásai között, ilyen volt a II. világháborúban elpusztult zsámboki kastély. Lechner az építészeti részletképzés tekintetében egyre inkább a magyar folklór, az ázsiai illetve perzsa és indiai díszítőművészet felé fordult. Az Iparművészeti Múzeum (1893-96) épületének külső díszítései, a mázas cserepek, a pirogránit díszítőelemek, az áttört virágmotívumok indiai, perzsa, mór és magyar népi hatásokról tanúskodnak. Tovább haladt az általa kijelölt úton és 1897-ben megbízást kapott a Magyar Állami Földtani Intézet épületére. Letisztult formavilága a Postatakarékpénztár (ma: Magyar Államkincstár) épületénél érvényesül a legtökéletesebben. 1900-ban az épületért a Képzőművészek egyesülete „Nagy Aranyéremmel” tüntette ki, és megkapta a „királyi tanácsosi” címet is. Egyházi megbízásai közül kiemelkedik a kőbányai Szent László plébániatemplom, mely azonban Barcza Elek korábbi terveinek felhasználása miatt nem tekinthető szuverén alkotásnak. Élete utolsó évtizedének legjelentősebb megbízása a pozsonyi katolikus Szent Erzsébet templom és plébánia volt. Az idős mestert 1911-ben a római nemzetközi építészeti kiállításon bemutatott életművéért nagy aranyéremmel tüntették ki. Gerle-Kovács-Makovecz: A századforduló magyar építészete.