A visegrádi fellegvár

Történelmünk során több erősség is állt Visegrádon, ennek oka a hegyszoroson átvezető utak ellenőrzésének igénye volt. A hatalmas károkat okozó 1241–42-es tatárjárás során az itt álló ispánsági vár romba dőlt, ennek köveiből építtette fel IV. Béla – akit második honalapítónkként is szokás emlegetni – azt a hatszög alapú lakótornyot, amit a néphagyomány Salamon-toronyként tart számon.

Béla király a Duna partján, felesége – Mária királyné – a magas sziklacsúcson építtetett erődítményt eladott ékszereinek árából. A két várrészt kiegészítette és összekapcsolta a meredek hegyoldalon végigfutó zárófal, amelynek vége egészen a Duna-parti Vízi várig futott.

A 14. századi belháborúk időszakában Csák Máté szállta meg, tőle Károly Róbert, az ország törvényes királya ostrommal vette vissza. A következő időszakban az uralkodó megépíttette a kényelmesebb lakhatást biztosító Duna-melletti palotát, így a zord kővárban csak a helyőrség állomásozott. Luxemburgi Zsigmond uralkodása idején a felsővárbeli öregtoronyban őrizték a koronát.

A 16. században Buda elestét követően rövidesen már a török seregek kerülgették Visegrádot is. Első ostroma 1544-ben volt, a Salamon-torony ekkor súlyos sérüléseket szenvedett. A következő másfél évszázadban többször cserélt gazdát az egyre romosabbá váló épületegyüttes. Végső pusztulását az 1685-ös ostrom során szenvedte el. Később az időjárás, valamint az emberek bontásai sem kímélték a várat, és az egykori királyi palota épületeit.

A Fellegvár ma múzeum.

 

További információk

A Salamon-torony

A visegrádi fellegvár – amely kaputoronnyal és őrtornyokkal megerősített falakból, valamint egy lakótoronyból áll – egyszerre volt ispáni székhely, uralkodói szálláshely és védelmi feladatokat ellátó katonai erősség. Ez a lakótorony, mely a korszak honi építészetének egyedülálló produktuma, az úgynevezett Salamon-torony. 13. századi főbejárata az első emeletről nyílott, innen vezetett följebb a déli falsarkokba beépített lépcsőház. Termeinek fűtését oszlopos kandallókkal oldották meg, belső megvilágításáról gazdagon tagozott ikerablakok gondoskodtak. Hatodik szintjén helyezkedett el a gyilokjárós, pártázatos falakkal övezett tetőterasz, ahonnan a külső, fából épült erkélyfolyosóra lehetett kilépni. A lakótorony nyugati oldalához árnyékszéktorony is kapcsolódott. Az Anjou király 1323-ban Temesvárról Visegrádra költözvén átépíttette a tornyot. A második emelet keleti ablakát bejárattá alakították át, termeit keresztfalakkal osztották meg. Az ötödik szintet fedő fa födémet bordás boltozatokra cserélték, ennek köszönhetően a torony felső teraszán nagyobb hajítógépek elhelyezése vált lehetővé.

Visegrádi alsóvár

A kapu- és őrtornyokkal megerősített falakból és a Salamon-toronyból áll a visegrádi alsóvár, melyet zárófal köt össze a fellegvárral. Ezen a völgyzárófalon vezetett át az Esztergomot Budával összekötő középkori országút. Az alsóvár egyik fontosa feladata – mint fentebb említettük – az utak, valamint a dunai hajóforgalom ellenőrzése volt. Az alsóvár elrendezését egy újbóli tatár támadás elleni védekezés gondolata határozta meg. Ennek fényében az észak felőli megerősítés nagyobb hangsúlyt kapott, ezt a részt lőréses őrtornyok és – a csapóráccsal, tolóreteszes kapuval zárható – kaputorony, továbbá két kitörőkapu védte. A déli oldalt nem biztosították őrtornyok, a völgyzárófal itt csak a hegy alsó sziklájáig emelkedett. A 14. század eleji átalakítás után – melynek során Károly Róbert belső várfalövet is emeltetett – a falak által határolt, magasabban fekvő teraszról hídon át lehetett bejutni a lakótoronyba. Ezen a teraszon helyezték el a pénzverőház és itt állt a vár kútja is. Az alsóvár utolsó nagyobb átépítése a 15. század végén történt. Mátyás király – az erődítés védelmi erejét fokozandó – a vár délnyugati oldalához kiugró ágyúteraszt és támfalat építtetett. Hunyadi Mátyás uralkodásának idején készülhetett el a lakótorony melletti ciszterna is, miután a Károly Róbert korából származó kutat betömték

A korona elrablása

Az 1440-es budai királyválasztó országgyűlésen III. (Jagelló) Ulászló lengyel királyt jelölték a magyar trónra. Ez sértette a várandós Erzsébet királyné és unokatestvére, Cillei Ulrik érdekeit egyaránt. A magát a magyar trón törvényes örökösének tekintő Erzsébet bizalmas udvarhölgyét, Kottanner Ilonát bízta meg azzal, hogy a koronát Visegrádról szerezze meg számára, hogy gyermekét, Lászlót megkoronázhassák. A fellegvárban levő kincseskamrájából 1440. február 20-án, éjjel segítőjével kihozta a helyiségből a Szent Koronát és vörös bársony párnába varrva kilopták a várból. Másnap hajnalban a Duna jegén átkelve Komáromba vitték Erzsébet királynéhoz. 1440 májusában Széchy Dénes esztergomi érsek a 12 hetes Lászlót magyar királlyá koronázta a többi koronázási jelvény nélkül, mivel azok Visegrádon maradtak. 1450 körül Ilona megírta életének 1439–40-es eseményeit, köztük a korona elrablásának históriáját. Ez a legkorábbi ismert német nyelvű női visszaemlékezés.

Dunakanyar

A Dunakanyar a Duna Esztergom és Budapest közötti szakaszát foglalja magába. Ezen a részen a folyó a Börzsöny és a Visegrádi-középhegység között folyik, folyásiránya nyugat–keletiről észak–délire változik. A Duna kanyarulata Magyarország egyik legfontosabb turisztikai körzete. A Dunakanyar mint kultúrtáj szerepel a Világörökségi várományosi listán, valószínűleg a visegrádi középkori királyi központ és az esztergomi középkori vár helyszíneinek összevonásával. 2006 óta a Dunakanyar védőszentje Szent Hedvig, lengyel királynő. A tájegység művészettörténeti és történelmi emlékekben az ország egyik leggazdagabb vidéke, mely a reneszánsz korszakot jeleníti meg. (E tekintetben Budapest, Szentendre és Vác a barokkot, Esztergom a román kort idézi.)