A túristvándi vízimalom

50., Túristvándi Vízimalom // Watermill in Turistvandi

A minden bizonnyal már a 14. században is meglévő malom sok évszázad viharait vészelte át, s napjainkban azzal büszkélkedhet, hogy mérete és felépítése okán Európa egyik legkarakteresebb vízimalma. A felújításoknak köszönhetően a malom elég jó állapotnak örvend, ennek bizonyítéka az is, hogy például őrlésre teljes mértékben alkalmas, s nagyobb csoportok látogatása esetén be is indítják az érdeklődőknek. A malom erkélyéről való kilátás pedig önmagáért beszél, hiszen igen megkapó látványként terül el a környező kicsiny folyó.

The biggest part of the village is the watermill, which is considered to be a unique monument of industrial history. At the bank of river Túr, even in 1315 existed water-mills, but the predecessor of the present watermill is from the age of Maria Theresa according to archives. With several renovations, this mill is still in operation it grains wheat out of presentation purposes, for the sake of tourists. The building from the front looks like a two-storied wooden house, however if we take a few more steps, the huge wooden wheel will immediately come to sight.

További információk

Faszerkezetes malmok

A 12–13. században a malomipar jelentős fejlődésnek indult, ez komoly faszerkezetek megalkotását hozta magával. A 16–17. században – minden valószínűség szerint – a malomépítés a legnagyobb szakértelmet kívánó faipari mesterségnek számított. Számos fa malomépület készült boronatechnikával, mind zsilipeléses, gerendavázas szerkezettel. A boronafalat szálfákból, gerendákból építették fel, lényeges sajátossága, hogy a fal elemei vízszintesen fekszenek egymáson, elmozdulás ellen a szomszédos gerendák csapolásaik révén biztosítják egymást. A boronafalat bárdolatlan vagy bárdolt – faragott – fatörzsekből egyaránt készítették. A kevéssé kidolgozott, kevésbé pontosan illeszthető gerendák közét mohával, szalmával szigetelték. A gerendavázas falú – zsilipeléses – épület alapját összekapcsolt gerendák (talpfák) alkották. A sarkokon és a falsík másik részén függőleges oszlopokat csapoltak bele, azok tartották a koszorúgerendákat, melyekre a tetőszerkezet épült. A gerendaváz gyakran talpgerenda nélküli. Az így létrejött falváz kitöltésére különböző megoldások léteztek: vesszővel fonták be és sárral tapasztották; korcolt és tapasztott náddal töltötték ki; függőleges karókkal és a közéjük rakott sárgombócokkal rakták ki; gyakran vályoggal töltötték meg az üreget.

Vízimalmok

A vízimalom a vízenergiát kétféle szerkezettel hasznosíthatta. A vízszintes síkban forgó kerék tengelye egyben az őrlőmű forgástengelyét képezte, mint a turbina. Ez az egyszerűbb malomszerkezet a mai Románia, Norvégia, Bulgária, a délszláv államok területén volt használatos a 20. századig. A másik szerkezettípusban a vízszintes tengelyen forgó vízikerék fogaskerék-áttételen keresztül hajtotta meg az őrlőszerkezetet. A középkori Európában ez a római típusú malom terjedt el, s ez honosodott meg a magyarság körében is. Magyarországról az elsőként említett típusra nem ismerünk példát. A vízikerék meghajtási módja alapján megkülönböztetünk alulcsapó, középencsapó és felülcsapó vízimalmot. Alulcsapó vízimalomnál a vízsodor kereket alulról hajtotta, a felülcsapó malom esetében a vizet a vízikerék fölé vezették, a középencsapó kerekeknél pedig a vizet a kerék közepén vezették be. Nagyon fontos, hogy különbséget tegyünk patakmalom és a hajómalom között. Az előbbi kisebb vízfolyású patak vagy gáttal mesterségesen duzzasztott csatorna mellett, partra épített malomszerkezet, utóbbi úszó hajótestekre helyezett malom, aminek a helyét – hajózható folyókon – változtatni lehetett. A 19. századi malomösszeírások szerint hazánkban az őrlőszerkezetek nagyobb hányadát nem a szárazmalmok, hanem a vízimalmok képezték. Ennek oka részint a vízimalmok elterjedésének kedvező természeti viszonyaink, másrészt a szárazmalom állati vagy emberi hajtóerőt igényeltek.

Egyéb malomtípusok

Az ókorból ismert kézimalom emberi erővel működtetett, két malomkőből álló őrlőeszköz volt, melyet főleg a falusi háztartásokban használtak, de nem a komoly mennyiségű gabona őrlésére. A szárazmalom állati erő bevonását igényelte, teljesítménye kisebb volt a szél- és vízimalmokénál, ráadásul a modern őrlőberendezések – henger és őrlőszék – meghajtására nem voltak alkalmasak. A szélmalom a szél mozgási energiát tengelyre szerelt lapátok segítségével mechanikai munkává alakítja át. Megkülönböztetünk függőleges és vízszintes tengelyű szélmalmokat Szélmalom: a szél mozgási energiáját mechanikai munkává alakítja át tengelyre szerelt lapátok segítségével. Megkülönböztetünk függőleges és vízszintes tengelyű szélmalmokat. A gőzmalom működtetése bár költségesebb volt, mint a szélmalomé, de egyáltalában nem függött a széljárás szeszélyeitől sem a munkavégzés, sem az őrlemény minősége, ráadásul jelentősen nagyobb termelékenységet biztosított. A gőzgép elterjedésével párhuzamosan kezdett hódítani, s mivel működtetéséhez szénre volt szükség, összefüggött a vasútvonalak kiépítésével, mivel komoly mennyiségű szén szükségeltetett működtetésükhöz. A magyar liszt nemzetközi hírét a búza kiváló minősége, sikértartalma alapozta meg, de elengedhetetlen fontossággal bírt ebben a műmalmok fejlett technológiája, az ún. magasőrlés alkalmazása, valamint molnárainak képzettsége is. Ennek eredménye, hogy a magas- vagy műőrlést külföldön egy időben magyar őrlésnek is nevezték. A szakirodalom különböző malomtípusokat különböztet meg egymástól. Különbséget tesz egyszer a meghajtó energia forrása szerint. Eszerint van tehát kézi malom, emberi vagy állati erővel meghajtott szárazmalmot, vízenergiával meghajtott vízimalmot, valamint a szél energiáját felhasználó szélmalmot. Különbséget teszünk az elvégzett munkafolyamat szerint is, így létezik daráló-, lisztőrlő, hántoló, olajütő, ványoló- vagy kalló-, kendertörő, puskaportörő, zúzó-, fűrész, deszkametsző és papírmalom. Ugyanaz a malom rendszerint többféle munka elvégzésére is alkalmas volt, ezért rendeltetésük alapján nem lehet a malmokat egymástól szigorúan elhatárolt rendszerbe foglalni.

Malomipari kultúra

A malomtartás a feudalizmusban királyi haszonvételi jog – regále jog – volt, s így a földesúri haszonvételek közé tartozott. A földesurak malmaikat rendre bérbe adták jobbágyaiknak vagy idegen származású molnároknak. A 18–19. században mezővárosok, falusi és mezővárosi protestáns gyülekezeteknek is kaptak malomépítési engedélyt, a malomtartás földesúri jogát – a gőzmalmoktól eltekintve – az 1872es évi ipartörvény sem szüntette meg. A 19. század derekán feltalált hengerszékek elterjedéséig minden malom kövön őrölt. Magyarországon a hagyományos őrlőszerkezetek aránylag sokáig megmaradtak. Az 1850-es évektől a gőzmalmok rohamosan szaporodtak; 1863-tól 1873-ig számuk több mint háromszorosára nőtt. Az őrlési technika fejlődése leginkább az állati erővel meghajtott szárazmalmok korszakának végét jelezte, a 19. század végére számuk 90%-kal esett vissza, a vízi- és szélmalmok egy része évtizedekig állta a versenyt. Magyarország malomipari nagyhatalom volt a 20. század hajnalán. Ismeretesek olyan statisztikák, melyek szerint métermázsa búzatermelésben – világviszonylatban vizsgálva – Budapest Chicago városa mögött a második helyet foglalja el. Emellett a századforduló Országos Hírlap számaiban rendre szerepelnek a chicagói tőzsde gabonaár-változásai a századfordulón. Ez a tekintélyes gazdasági pozíció a Horthy-korszakban is érvényes volt.