A székelyderzsi erődtemplom

Székelyderzs unitárius templomerődje egy 13. század elején épült kápolna bővítésével a 14. század hajnalán épült, majd a 15. században átépítették, erődfalait Giorgio Basta császári hadvezér 1605-ös pusztítása után építették.

A templombelső vakolata alól a 15. századból származó falképek kerültek elő. A templom északi falán a Szent László legenda-ábrázolása, a déli falrészen Szent Pál apostol, Szent Mihály arkangyal, és egy töredék látható. Ez utóbbi– feltehetőleg – püspökszentek ábrázolása. Az északi falrészt a Szent László legenda uralja. 1938-ban egyik befalazott ablakából rovásírásos tégla került elő. Nem csak keletkezése, hanem olvasata is vitatott.

A várfal belső oldalán úgynevezett gyilokjáró – belső védelmi körfolyosó, ahol kézitusában lehetett az erődöt védeni – futott körbe. Ezt 1788-ban lebontották, mivel a templom elveszítette védelmi jellegét. A közösség életét szolgálandó fél-nyeregtetős színeket (tárolókat) építettek, ahová a helybeliek elhelyezhették ingóságaikat – kelengyés láda, szerszámok – a beköltöztetett hombárokban, szuszékokban gabonakészletét tarthatta, a bástyákat szalonna és füstölt hús tárolására alakították át.

A falu lakói évszázados hagyományaikat még ma is őrzik. Ezek egyike, hogy a várfal délnyugati sarkában levő védelmi kútból nyert vízzel szabad keresztelni. Ennek vize ma is tiszta, iható.

További információk

A templom fejlődéstörténete, az erődtemplom jelleg

A templomot téglalap alaprajzú, sarokbástyás erőd öleli körül, falmagassága 5 méter. Kaputornya a déli oldalon, a délkeleti védőtoronytól három méterre található. A torony fala megközelítőleg 11 méter magasságig középkori eredetű, az övpárkányon felüli részt 1866-ban építették. A délkeleti saroktorony földszintjén és első emeletén lappancsos (csapóajtós) lőrések találhatók, felső emeletének falait pedig többnyire fordított kulcslyuk alakú nyílások törik át. A keleti falszakaszon az egykori védőfolyosó magasságában ugyancsak lappancsos lőrések láthatók, emellett szuroköntők is találhatók ebben a magasságban. A keleti oldalon – a délkeleti torony közelében – egy vaspántokkal erősített ajtót találunk. A védőfolyosók 1788-ban bontották le, azóta a fent említett módon hasznosul a várbelső. Egy 1749-es vizitáció jegyzőkönyve tesz említést először arról, hogy a „kastélyt” a közösség ingóságainak őrzésére is használták A kaputorony melletti bástyát a Petki-család építtette. Erről a legkorábbi adat 1653-ból ismeretes. Déli homlokfalán napóra látható, 1622-es évmegjelöléssel.

Erődtemplomok Erdélyben

Az erdélyi szászokat a 13. században telepítették be magyar királyok, településeiket ekkor hozták létre. Számos királyi kiváltságot élveztek, Erdély közjogi nemzeteinek sorába tartoztak, sajátos közösségformáló kultúrájuk századokon át fennmaradt. Mivel a vidéket – mely határőrvidékként szolgált – folyamatos török és tatár betörések fenyegették, a szászok különböző nagyságú erődítményeket építettek. A 15. század közepéről 250 szász erődtemplomról tudunk. Legfontosabb városaikat teljesen megerősítették, a kisebb falvakat erődtemplomokkal látták el A templomokat vastag fallal vették körül, a falakon lőrések, szuroköntők, gyilokjárók voltak, Veszély esetén a teljes lakosság a falon belülre költözött. Az erődtemplom sarokbástyáiban és védőfalaiban raktározták a családok gabona- és szalonnakészletét, háború és béke idején egyaránt, olyan zár alatt, amelyet a tulajdonos sem nyithatott ki egyedül. A legtöbb esetben a templom könnyen védhető helyen – dombtetőn – épült kőből vagy vörös téglából. A templomerődök – jellegükből fakadóan – csupán ideiglenes védelmet biztosítottak a támadások ellen, ezért előre látható veszély esetén a falvak lakói a legközelebbi erődített városba menekültek. A 18. századra a vártemplomok elvesztették védelmi funkciójukat, de a szász falvakban a „szalonnatorony” még a 19–20. században is használatos volt, mint ahogyan az ingó vagyontárgyakat – díszes ünnepi ruhákat – a falubeliek a várban őrizték.

Reformáció és ellenreformáció Erdélyben

János Zsigmond erdélyi fejedelem a reformáció híve volt. Az erdélyi szászok megtartották a lutheránus – evangélikus – vallásukat, a székelyek és más magyar nemzetiségű protestánsok pedig csatlakoztak a kálvini reformációhoz. A magyarok egy kisebb része a reformáció radikális irányzatát képviselő új, unitárius – antitrinitárius, azaz szentháromság-tagadó – egyházhoz csatlakozott. Az ortodox vallású erdélyi románokat nem érintette a reformáció. Hosszú viták után az 1568-as tordai országgyűlés négy felekezetet ismert el hivatalosan: a kálvinistát, a lutheránust, a katolikust és az unitáriust. A vallásszabadság kinyilatkoztatása Európai léptékkel mérve is nagyon korai, haladó szellemiségre vall. János Zsigmond halála után a katolikus fejedelmi család, a Báthoryak teret engedtek az ellenreformációnak, a protestáns vallási irányok további terjedésének megakadályozására jezsuitákat hívtak Erdélybe, majd a Habsburgok uralma is a protestantizmus hanyatlásának irányába mutatott. Mária Terézia intézkedései nyomán – a hívek valós lélekszámától függetlenül – szinte kizárólag a protestáns lakosságú települések közösségei kényszerültek lemondani templomaikról, melyeket a kisebbségben levő katolikusok kaptak meg. II. József türelmi rendelete végül mérsékelte a protestánsokat érő hátrányos megkülönböztetést az országban, noha korántsem teremtett kiegyenlített erőviszonyokat.

Unitáriusok a történelmi Magyarországon

Az unitarizmus a 16. századi reformáció radikális, anabaptista ágából nőtte ki magát antitrinitárius, azaz szentháromság-tagadó egyházzá Erdélyben. Dávid Ferenc (1510–1579), a reformáció egyik magyar vezéregyénisége, Kolozsvárott született, Wittenbergben végezte tanulmányait. Külhonból visszatérve Besztercén, Petresen és Kolozsváron mint katolikus iskolaigazgató majd lutheránus lelkész működött, 1559-ben kálvinista lett. De a Németországban tanult új gondolatok életcélját hamar a „tiszta jézusi kereszténység helyreállítása”-ként határozta meg, ez számára az igazság teljes szabadságban történő kereséséhez való jogot is jelentette. A mohácsi csata utáni zűrzavaros helyzet és Erdély vallási hagyatéka együttesen szinte előkészítette a lelki táptalajt a reformáció új eszméinek. Szapolyai János halála utáni hatalmi harcot követően Petrovics Péter kormányzó 1555-ben a kálvinizmust kezdte terjeszteni, és az 1557-es országgyűlésen rendelet született a „szabad valláshirdetésre és gyakorlatra”. Dávid Ferenc alázatos hívősége által megnyitott kapuk akkor még senki által fel nem mért következményekkel járt. Az „unitárius” elnevezés az Isten oszthatatlan egységét valló egyistenhívőt jelent. 16. századi bölcsőjéből – Anglián keresztül – gyorsan terjedt el Anglián keresztül az Egyesült Államokba és onnan világszerte.

A világörökség része

A világörökségi helyszínek olyan kulturális vagy természeti szempontból egyedinek számító értékek, melyeket az UNESCO keretén belül működő Világörökségi Bizottság az általa igazgatott Világörökség Programba felterjesztett és felvett. Erdély erődtemplomos falvai néven került fel kulturális szempontból a Világörökség listájára hét dél-erdélyi szász falu – Nagybaromlak, Berethalom, Kelnek, Prázsmár, Szászfehéregyháza, Szászkézd, Székelyderzs – a 13–16. századi jellegzetes építkezési módszerével. Az erdélyi szászok erődtemplomai az emberi zsenialitás megnyilvánulásai, az emberiség kultúrájának, valamint az építészet történetének szempontjából. Emellett a szász kulturális hagyomány egyedülálló tanúsága ez a tradicionális településtípus. A szász hagyományok és a biztonsági megfontolások szerint a falvak kompaktak vagy egy főutca, vagy egy főtér köré csoportosulnak. A fő elem a templom, ami mindig a helység közepén áll. A templomokat úgy alakították ki, hogy védelmi funkciót is ellássanak – innen az erődtemplom elnevezés. E funkció független attól, hogy román vagy gótikus stílusban épültek.