Posted by on

[DE] Szent György tér

[DE] A budai várban található Szent György tér a középkorban is nevezetes hely volt Buda városában. 1457-ben V. László magyar király lefejeztette a téren Hunyadi Lászlót, Mátyás király bátyját. A tér előtt volt Szent Zsigmond kápolnája, ahol Zsigmond magyar király vitette a burgundiai király ereklyéit. A kápolnában Mátyás király eltemettette az első feleségét, Podjebrád Katalint, és később II. Ulászló király a harmadik feleségét, Candale-i Annát is, akit viszont 1516-ban II. Ulászlóval temettek közös sírba Székesfehérváron. 1514-ben Bakócz Tamás esztergomi érsek felolvasta a téren azt a pápai levelet, ami keresztes háborúra szólított fel; ez vált később a Dózsa György-féle parasztfelkeléssé. A térre nézett a Sándor grófok és a Teleki grófok budai palotája. Míg az előbbi ma is áll, s a köztársasági elnök hivatala, az utóbbit a Teleki palotából átalakított az alcsúti Habsburg főhercegek, József nádor leszármazottai budai székhelyévé átépített palotát 1965 után lebontották. A Teleki palota melletti apró copf házakat már 1900 körül eltüntették, s helyére került a Habsburg palota díszkertje, míg a Honvédelmi Minisztérium romjait az 1960-70-es években bontották el, s ma már csak a Honvédvezérkar dísztéri épületének alsó két szintje áll. A tér nagy részén jelenleg ásatások folynak.

http://hu.wikipedia.org/wiki/Szent_György_tér Alexei Kovalev Womens Jersey