Posted by on

[DE] Budavári történelmi lakónegyed

[DE] A budai vár név sokkal többet takar, mint magát a várat vagy a királyi palotát. Ide tartozik még a történelmi negyed számtalan gyönyörű kilátóhellyel. Az idelátogató úgy érzi, visszatért a múltba, egy teljesen más, nyugodt világba, ahol a barokk házak kapualja római köveket s szépen faragott lovagkori ülőfülkéket rejt. A Vár legtöbb lakó- és középülete ma műemlék. A Várnegyed központjában áll a főváros egyik legismertebb épülete, a Nagyboldogasszony – népszerűbb nevén Mátyás – templom, mely nevezetes események színhelye volt: több magyar királyt is itt koronáztak meg, a templomot kibővíttető Mátyás király pedig itt tartotta esküvőjét. Később barokk, majd a XIX. század végén neogót stílusban építették át. A középkori várfalakon 1903-ban épült meg a neoromán Halászbástya, mely a mögötte álló Mátyás templommal együtt a város egyik szimbólumát jelenti. Itt található a barokk stílusú régi budai Városháza (ma Collegium Budapest), a neogótikus volt Pénzügyminisztérium, Szt. István szobra, a Halászbástya, mely 1981-ben tervezett, neoromán stílusban épült a középkori várfal helyén, csodálatos panorámát nyújtva a látogatónak. A hegy gyomrában található a Budavári labirintus, a felszínen évszázadok építészeti és kulturális emlékei őrződtek meg. A mélyben rejtőző barlanglabirintus nagyságát bizonyítja, hogy a II. világháború alatt mintegy 20 ezer német katona fért el benne.

http://www.budapest.com/budapest_kalauz/latnivalok/budapest_vilagoroksegei.hu.html Emmitt Smith Jersey