Archives

Posted by on

„Régmúlt mesterség – mai örökség” címmel nyílt kiállítás a mórahalmi Mini Hungary Parkban

„Régmúlt mesterség – mai örökség”  címmel nyílt kiállítás a mórahalmi Mini Hungary Parkban. A kiállítási tárgyakat hazai és határon túli gyerekek készítették két fazekas táborban a vajdasági Temerinben. A táboroknak a TAKT – Temerini Alkotóműhely és Képzőművészeti Tábor – adott otthont 2018. júliusában és augusztusában.

A tábor, valamint a kiállítás a Bethlen Gábor Alapkezelő által kiírt „Testvér – települési programok és együttműködések” elnevezésű pályázat keretében valósult meg.

A kiállítás megtekinthető minden nap 10-16 óráig, nyitvatartási időben.

A kiállítás megnyitása után sor került Mórahalom település fájának elültetésére a Magyar Turisztikai Ügynökség által kiírt „Virágos Magyarországért” verseny lezárásaként.

1542463393988

1542463568563

Posted by on

Magyar kenyér ünnepe a Mini Hungary Parkban!

Az eddigi évekhez hasonlóan idén is különböző programokkal várta vendégeit a Mini Hungary Park augusztus 20-án.

Államalapításunk tiszteletére hagyományos vendégfogadással köszöntöttük az idelátogatókat. Friss kenyér kóstolóval, valamint a Mórahalmi Rétesház réteseivel is találkozhattak a vendégek. A gyermekeket kézműves foglalkozás várta, a felnőttek pedig megcsodálhatták a Mórahalmi Kötélugró Csoport bemutatóját is.

Az ünnephez kapcsolódóan egy újabb szolgáltatással bővült a Park. Bevezetésre került az  1000 év a Kárpát – medencében történelmi témaút vezető füzete, melyet ingyenesen vehetnek igénybe a látogatók. A vezető füzet segítségével a látogató önmaga idegenvezetője lehet, ehhez minden szükséges információt biztosítunk, hogy még élvezhetőbb legyen a park felfedezése. A szolgáltatás állandó, így akik az elkövetkezendő időben tervezik a park meglátogatását, azok számára is elérhető lesz a témavezető füzet.

1535447612107 Justin Coleman Jersey

Posted by on

Újdonságok a Mini Hungary Parkban!

Az utóbbi időben több makett felújítás is megvalósult, többek között a Munkácsi vár és a Vajdahunyadi várkastély is új tetőszerkezetet kapott.

Ha már Munkácsi vár… érdekességként megemlíthető, hogy egy közel 70 méter magas vulkanikus hegyre épült az eredeti vár.

A sokak által ismert erdélyi Vajdahunyad várral kapcsolatban pedig elmondható, hogy számos legendás történet övezi, így például az is, hogy a kétes hírnévnek örvendő Drakula gróf is több évet töltött el a vár falai között.

Ilyen és ehhez hasonló érdekességeket tudhatnak meg az idelátogató vendégek, tematikus szakvezetéseink által.

1532866555996

 Cassius Marsh Womens Jersey